A minap a szokásostól eltérő szupermarketben intéztem szokásos hétköznapi bevásárlásomat. Kényelmesen lődörögtem az üzletben, majd a pénztárnál állva a kasszás hölgyek beszélgetésére lettem figyelmes.

- Na, és? Aztán mi volt? - érdeklődött a barna hajú, miközben a pultra felpakolt termékeimet táncoltatta a vonalkód-leolvasó előtt.

- Aztán megkérdezte, hogy férjnél vagyok-e. - felelte a dundibb, burgundivörösre festett hajú, szomszédos kasszánál ülő lány. Egymásra mosolyogtak, majd a mesélő csillogó szemekkel folyatta. - Mondtam, hogy, nem. Aztán megkérdezte, hogy van-e barátom, mondtam, hogy nincs. Aztán azt, hogy csak nem barátnőm van? - A lányok vihogva néztek össze. - Mondtam, hogy ne izguljon, se férjem, se barátom, főleg nem barátnőm, sőt, még kutyám, vagy macskám sincsen. Egyedül vagyok, mint a kisujjam. - sóhajtott fel a hatás kedvéért, de az immár a pénzemet számolgató barna hajút ez csöppet sem érdekelte.

- Na, és, erre mit mondott? - érdeklődött tovább.

- Azt mondta: Tényleg? De jó! Akkor leszel a barátnőm? - mondta óvodáskislányra emlékeztető hanglejtéssel. Szinte könyörögve nézett szomszédjára, ahogyan előadta neki a történetet.

A másik ettől nem kapott levegőt.

- Csak így? Ilyen egyszerűen? - leplezetlen elképedéssel firtatta tovább. - Hát, ez nem semmi! Ez aztán őszinte volt... Bezzeg a Petim, hónapokig várhattam, mire kimondtuk, hogy akkor járunk...

Majd amikor a kíváncsisága úrrá lett a meglepődöttségén, tovább kérdezősködött.

- És? Mit mondtál erre?

- Hát, semmit... - vallta be kissé szégyenkezve a folytatást a vöröske, majd gyorsan hozzátette:

- Aztán telefonszámot cseréltünk. Tegnap felhívott, és úgy néz ki, csütörtökön találkozni fogunk! - boldogságtól sugárzó arccal, reményekkel és várakozással telve sóhajtott, mint aki azt reméli, hogy tündérmeséjébe nem lép a gonosz boszorkány, és semmi sem fogja megakadályozni az ő csütörtöki randijukat.

-Nahát, ez igen! Ez tényleg könnyen ment! Hogy ennek a csajnak minden sikerül... eszem megáll...

Tovább hüledezett, de én időközben bepakoltam a vásárolt dolgokat a szatyromba, és szabad helyet hagyva az utánam következőnek, távoztam.

Hazafelé tartva elgondolkoztam. Vajon miért bonyolítjuk túl a kapcsolatainkat? A csalódástól, visszautasítástól, megvetéstől való félelmünk gátolja Szívünket őszintén megnyílni. Pedig az őszinteségen nincs mit szégyellni. Arra büszkének kell lenni, mert bátorságra vall, nyíltan megvallani amit Szívünk súg. „Leszel a barátnőm?” - Ez ennyire egyszerű. És mi nők imádjuk, ha egy pasi ilyen zavarba ejtően, gyermekien őszinte... még akkor is, ha amúgy nem az esetünk.