Az ember általában mindig a megszokott Úton jár, mindig ugyanarra, ha kis kitérőkkel is, de minden nap ugyanazt kell megtenni...

 

Aztán egyszer csak mégis oda jutunk, ahová nem akartunk...

Az én életemben egy fehér csempés, keskeny, szűk konyhában jött a felismerés, nem jó Úton járok. Csak ültem ott, és hirtelen minden, amit addig ismertem, és szerettem, olyan távolinak és idegennek tűnt. Belémhasított a kérdés: Mit keresek én itt? Én nem ide akartam jönni, nem ezt akartam, de főleg, nem erre akarok továbbmenni. Nem azonnal, de néhány hónapnyi belső csatározás után végleg döntöttem, elhagyom azt az urat. Fájt, pokolian, de már nem féltem az ismeretlentől.

Egyedül mentem tovább. Beengedtem a Szívembe az első élményt, ami szembe jött velem. Azóta jól vagyok. Köszönöm szépen, jól vagyok. Tudom, ki vagyok, merre tartok. Talán még azt is, mit akarok.

 

De nem mindig mi választjuk az Utunkat, van, amikor az választ minket...

Csak megyünk, egyik lábunkat tesszük a másik után, és az mégse jobbra visz, hanem balra (igen, a Szív felé) és máris egy másik utcában járunk, egy másik metróra szállunk, és valahogy mégis jó. Nem a megszokott hirdetőtáblák és boltok fénye vakít a szemünkbe. Új tapasztalások, új érzékelések.

És amikor már azon kezdenék gondolkozni, mi a fenének jöttem én erre, jön a váratlan. Egy kék farmerben feszülő tökéletes férfi hátsó képében megjelenik a válasz. Igen, ezért. Elnézegetem a tulajdonosát, a fekete sportcipő, (ami szokatlan télen, ilyen hidegben), jól áll ahhoz az izmos fenékhez, a pontosan ráillő világoskék farmer, aminek a zsebe alatt ott feszül... hogy nem tudom levenni róla a szemem… Felette fekete dzseki, egyenes hát, fekete sál, és rövidre nyírt sötétbarna haj. Ennyi a pasi, de világít, kitűnik mindenki közül, persze csak én látom őt…

 

Különös, hogy néha az Utak hová sodornak minket...

Talán csak azért kell új Utakra tévednünk, hogy Lássunk valamit, érezzünk valamit, vagy vegyük észre, mit sodor szembe velünk. Vegyük el, amit az Élet ad, ne féljünk, mert semmi sem véletlen. Hamarosan úgyis ráébredünk, nem tévedünk el, mert balra, pontosan arra megyünk, amerre mennünk kell…